Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Nagyiván Gábor
2017. szeptember 4.

Indul a Bridzsmánia rejtvénybajnokság

A szerző a Facebook Bridzsélet-csoportjában rejtvényeket publikált a nyáron nagy sikerrel, az ősz beköszöntével a sorozat a Bridzsélet oldalára költözik. Most ráhangolódásképpen egyben újraközöljük a tíz nyári rejtvényt megfejtéssel, és hamarosan indul az őszi etap az új rejtvényekkel. A rejtvények megoldásait majd a szerző értékeli, az év végén az összetett első három helyezettjét díjazzuk, ehhez örömmel veszünk felajánlásokat.
Bozzai Bence
2017. augusztus 30.

Átigazolásfigyelő 2017

Lassan kezdődik a versenyszezon, a csapatbajnokság felvezetéseképpen szokásunknak megfelelően körbenézünk a különböző osztályokban, hogy melyik csapatnál mi változott, mi lesz a várható felállás. Még gyorsan négy miniinterjú a rajt előtt: Magyar Ádám (Csillagvirág), Bunth Ágnes (Maui Jim), Bódis Gyula (Visoft), Keresztény Andrea (Líra-Durostone). (A címlapképen Jacob Gerritszoon Cuyp Halpiac című festménye.)
Fazakas G., Homonnay G., Lukác
2017. augusztus 29.

Marjai György (1953–2017)

Elhunyt Marjai György, az EcoSoft-versenyek szervezője, a Bajnok Bridzsegyesület alapítója. Marjai György temetése 2017. szeptember 12-én 14.30-tól lesz a Szent Gellért Urnatemetőben (1115 Budapest, Bartók Béla út 149.). Csak egy-egy szál virág elhelyezésére van lehetőség.
Gulyás Dániel
2017. augusztus 27.

Két ponttal nyertek az amerikaiak – 43. bridzsvilágbajnokság, Lyon

A tavaly Budapesten Eb-t nyerő franciáknak nem sikerült otthon tartaniuk a vb-aranyat, mindössze két ponttal nyert az USA2. A világbajnok névsora: Martin Fleisher, Joe Grue, Chip Martel, Brad Moss, Jacek Pszczola, Michael Rosenberg; Jan Martel nem játszó kapitány. A Transnationalt a lengyel csapat nyerte.
Gulyás Dániel
2017. augusztus 26.

Az utolsó felvonás következik – 43. bridzsvilágbajnokság, Lyon

Két döntő már véget ért, kettőt még holnap is nézhetünk; ötödik helyen végzett a svájci-magyar csapat a BAM-versenyen.
Gulyás Dániel
2017. augusztus 24.

Kiélezett döntők, magyar sikerek – 43. bridzsvilágbajnokság, Lyon

A nyílt versenyen három szegmens után döntetlenre állnak a felek, a másik két döntőben már van különbség a csapatok között. A BAM-vigaszversenyen második a Hegedűs–Szegedi pár, a Transnationalben feles IMP-átlag fölött zár a két tisztán magyar pár.

Gulyás Dániel
2017. augusztus 23.

Véget értek az elődöntők – 43. bridzsvilágbajnokság, Lyon

Az elődöntőkben elmaradtak a meglepetések, és szinte egyik általam döntőbe remélt csapat sem hozta várt eredményt.
Gulyás Dániel
2017. augusztus 23.

A hatból öt elődöntő szoros – 43. bridzsvilágbajnokság, Lyon

Hétfő este még ünnepeltek, kedden már folytatnia kellett a játékot a világbajnokságon a negyeddöntő győzteseinek.
Gulyás Dániel
2017. augusztus 22.

Hatalmas izgalmak a negyeddöntőkön – 43. bridzsvilágbajnokság, Lyon

Nem is emlékszem olyan világbajnokságra, hogy szinte minden negyeddöntő izgalmakat és többé-kevésbé szoros csatákat hozott, olyannyira, hogy egy csapat sem adta fel idő előtt behozhatatlan hátrányban.
Gulyás Dániel
2017. augusztus 20.

Megkezdődött a rájátszás – 43. bridzsvilágbajnokság, Lyon

A Bermuda-kupa párosítását eltaláltam, azt azonban nem értettem, miért menekül az összes női élcsapat az épp bejutó lengyelektől, az első három mást választott, így Indonézia próbálhatja legyőzni őket. A szenioroknál sem volt meglepetés a párosításban.